Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Olvasóit történetek - Így folytatódik a 6. évad szerintem - VISSZATÉRÉS folytatás

2010.08.22

 

 

Boldogság
Egy élet alatt sok minden történhet. Lehetünk gazdagok, szegények, boldogok, reményvesztettek, optimisták, pesszimisták, betegek, egészségesek. Az az ember tudja kiélvezni az életet, aki mindezek között megtalálja a harmóniát, az egyensúlyt.
Pár nap múlva Addison már repülőn ült. Yang folyton Preston körül legyeskedett. A férfi egész jól viselte a műtétet, de még megfigyelés alatt állt. Bár az sohasem a szakorvos dolga volt, arra ott vannak a gyakornokok. Derek és Meredith turbékoltak, még mindig, pedig nem voltak már olyan fiatal házasok.. Sloan majd kicsattant a boldogságtól, és a legtöbben elégedettek voltak az életükkel csak Karev szomorkodott, bár a megoldást ő is tudta..
-          Christina nem mondhatok semmit, csak kérlek örülj velem!!
-          De Mer.. nem értelek. Olyan dolog, amit már régóta várunk? – próbált puhatolózni a lány.
-          Hallottad. A szám záras, szájzáras – nevetett – Csak ölelj meg és örülj!
-          Mikor azt hiszem, hogy végre kiismertelek, mindig meglepsz. Rendben. – megölelték egymást – És mikor mondasz konkrétabbat?
-          Majd. – felelte kurtán - De most rohanok. Muszáj beszélnem Lexie-vel!
-          Mehetek én is? Nincs kedvem állandóan Burke-nél lenni, de ha unatkozom rögtön odacsábulok.
-          És az miért baj? Menj csak! De Lex-el kettesben kell beszélnem. Ne haragudj.
Különváltak. Látszólag az új szakorvosoknak semmi dolga nem volt. Karev az ebédlőben „siratta” magát.
-          Találkoztál már Lexie-vel? – kérdeztetőle Meredith.
Megcsóválta a fejét.
-          Jajj, Alex, tényleg, de hülye vagyok. – kapott a fejéhez – Sajnálom. De hidd el, nem ő volt megírva.
-          Tudom. – legyintett- Az igazit elüldöztem.
-          Dehogyis!! – ült le mellé – Jól tudod, hogy hol van csak, lépned kellene – nézett a fiúra és megsimította karját.
-          Szerinted lenne értelme megkeresnem?
-          Naná! Izzie szeret, te pedig őt. Ezt rajtatok kívül mindenki tudja.
-          Köszönöm Meredith! – pattant fel a székről és egy puszit nyomott a lány arcára.
-          Ja, hogy már mész is? Oké. – nevetett. Ő is felállt és indult tovább.
-          Dr. Bailey, – állt meg a folyosón – nem látta véletlen Lexie-t?
-          Még véletlen sem Grey!- morogta.
-          Csak nincs valami baj? Ma nagyon elememben vagyok ilyen tekintetben. Azt hiszem az előbb küldtem el Karev-et, Stevens-höz. – mosolygott, de a mosolyt nem viszonozták. Miranda csak bámult rá.
-          Komolyan azt hiszi, hogy ez engem érdekel, Grey?
-          Komolyan nem! – válaszolt. – Szóval nem látta Lexie-t? Akkor itt sem vagyok. – zárta rövidre.
-          Jajj, te lány. Végre megvagy. – szólt Lex-hez az öltözőben. Szegény sírt.
~Felcsaphatnék pszihológusnak!~ - gondolta.
-          Mi baj szívem? – ült le mellé és megsimogatta a hátát. – Beszéltél Mark-al?
-          Ii-Igen. –hüppögte.
-          Szakítottatok? Bocs,badarságokat kérdezek. Úgy sajnálom.
-          Nem!- törölte meg a szemét. – Igent mondtam. – nyögte ki és még jobban elkezdett zokogni.
-          De, Lex. Ezért sírsz? – hüledezett.
-          Nem vagyok normális, tudom. – jelentette ki.
-          Jajj, te! Le se tagadhatnád, hogy ezek örömkönnyek. De ne vedd ilyen komolyan az életet, csak lazán, az sem vesz komolyan téged. – megölelt húgát, olyan igazi testvérpillanat volt ez.
***
Pár emelettel feljebb, Arizona épp pakolt. Ő volt a korház aranyoskája. Bárkinek mosolyt csalt az arcára, az a „képessége” pedig, hogy akármelyik percben el tudta sírni magát, mindenkit meglepett.
-          Ugye tudod,hogy bele fogsz ülni a tolókocsiba?! – kérdezte tőle Callie.
-          Mégis miért?
-          Ne, legyél már ilyen makacs! Könyörgöm. – kérte - Addie is megmondta, ha nem vigyázol, komolyabb baj lehet. Azt akarod?
-          Természetesen nem. – hajtotta le a fejét.
-          Akkor?
-          Beleülök a tolószékbe..
-          És?
Sóhajtott egy nagyot.
-          És nem járkálok be a korházba, se sétákra.
-          Remek. Adammel mi lesz?
-          Behozod a bölcsibe. De azért a fiunkra még képes vagyok vigyázni!
-          Arizona! – pirított rá. Az egész olyan volt, mintha anya és lánya beszélgetnének. Torres nagyon féltette a nőt.
-          Jó. Mindegy. Most hol van? – kérdezte.
-          Itt! – lépett be Sloan a csöppséggel, aki már nem is volt olyan csöpp, de az egész korház imádta.
-          Szia! – nyújtotta kezét a kicsi felé.
-          Neked is jó reggelt, Arizona. – nevetett Mark.
-          Viszont. – mosolygott - Hogy vagy? – nézett fel rá a kerekesszékből.
-          Hát, nem akarom elkiabálni, de úgy hiszem nemsokára házas ember leszek.
-          Lexie, igent mondott végre? – lelkendezett Callie.
-          Micsoda?? Én erről miért nem tudok semmit?
-          Most már tudod, szöszi. – hadarta és az arcára nyomott egy puszit.- Jöttök haza?
-          Igen, végre. Valahogy, elegem van a korházból.
-          Akkor jól vagytok, igaz? – mosolygott a férfi.
-          Kivállóan.
-          Na, ezért ne olyan hevesen. Pihennie kell, rengeteget!
Robbins csak megforgatta szemeit.
-          Igaza van. De akkor is érzem magam. Jól vagyok, és a kicsit is. – simította meg pocakját.
-          Ezt szeretem, látod Callie, fő az optimizmus.
 
Pár év elteltével ismét leskelődtem kicsit. A halál utáni lét igen érdekes. Egy élő ember számára elképzelhetetlen. Nagy megkönnyebbülés volt látni, hogy a Grace klinika, más vezetővel ugyan, de még mindig szépen működött. Meredith, az én fogadott lánykám, életet adott, első gyermekének, tulajdonképpen az unokámnak, a kis Susan-nak… Derekkel nem is lehettek volna ennél boldogabbak. A kis Lexi-ből pedig feleség és nem mellesleg vezető rezidens lett. Karev elhagyta a klinikát, Stevenssel együtt Tacoma-ban élt. Yang nagymenő szívsebészként élte mindennapjait, a munka jelentett számára mindent, na meg Meredith és kis családja. Imádta a kislányt, és büszke keresztmama volt. A bájos Arizonának megszületett a második babája. Callie-vel az Olivia nevet adták a cserfes kis csöppségnek. Elnézve, hogy a barátaim, a családom milyen boldogok, úgy éreztem a halálom, Richard Webber halála járulékos veszteség volt a klinika életében.

 

http://images2.fanpop.com/images/photos/8100000/Mark-Addie-3-mark-and-addison-8111305-900-192.jpg

V. rész

 

A változás faramuci egy dolog. Sokak szerint nincs annál jobb, mások szerint, akik ezt mondják, hazudnak. De kinek van igaza? Mikor ez embernek már van egy megszokott rendje, miért jó azt bolygatni? Ha valaki világ életében kedves volt, miért lenne most hirtelen mogorva? És mi van ha nem is te változol, hanem a környezeted? Akkor mi a teendő? Ugyanúgy állni mindenkihez, mint annak előtte, vagy egy új nézőpontból nézni mindent és mindenkit.

Ismét Seattleben. Ahogy kiszálltam a helikopterből, szippantottam egy jó nagyot az eső illatú levegőből. Teljesen más volt, szinte már idegen és furcsa az LA-ben uralkodó szárazság után. Elindultam a korház felé és már a bejáratnál abba botlottam, akivel a legkevésbé vágytam találkozni. Az ex férjem új nejével. Meredtig Grey..vagy Shepherd? Felvette Derek nevét, nem tudtam, de túlzottan nem is izgatott a dolog.
-          Dr. Grey! – bólintottam neki, de csak nem tágított mellőlem – Szeretnél valamit?
-          Ha kezelted Arizónát, beszélhetnék vele?! Fontos lenne.
~Érdekes, csak nem csalja a férje?~
Nevettem magamban, aztán eszembe jutott, mi történt velük pár éve és visszafogtam a gondolataimat.
-          Jó, persze. – mondtam végül – Megmutatod, hol vannak Callie-ék?
-          Nagyon köszönöm. Igen, én is fel akarok menni hozzájuk.
Beszálltunk a liftbe, ami a múltunkra nézve igen vicces volt, de az önkontrolomnak hála az egész helyzetre csak egy mosolyt pazaroltam. De Grey is feszengett, látszott rajta.
-          Milyen L.A? – próbálta megtörni a csendet.
-          Napos és száraz, pont Seattle ellentéte.
-          Tudtad hova kell költözni. – mosolygott rám,olyan meggyötörtnek hatott, szomorúnak. Talán a lövöldözés emlékei még mindig bántják.
A lift végül megérkezett és kiléptünk belőle. Furcsa volt ismét a Grce klinika folyosóján járni és ami még jobban meglepett, hogy Karev sétált velünk szemben a nőgyógyászaton.
-          Dr. Montgomery. Jó önt itt látni. – lépett felém.
-          És maga, hogy-hogy a vaginabrigádban van? – nevettem – Csak nem?
-          Mond el neki Alex – szólt közbe Grey – örülni fog.
-          Nos, igen. Sebész nőgyógyász lettem. – jelentette ki büszkén.
-          Gratulálok, - mosolyogtam rá és kezet nyújtottam Karevnek – kolléga!
-          Addison, Addison. Jézusom, de örülök neked. – Callie futott felém és megölelt – Arizonával valami nincs rendben.
-          Rögtön megnézem. – váltottam komoly hangsúlyra – Eddig jól viselte a terhességet, ugye?
-          Persze. Akkor szóltunk volna neked, és az ultrahangon is minden rendben volt. – hadarta, majd Karev átadta a papírokat. Megvizsgáltam, de semmi újat nem tudtam mondani.
-          Callie, - próbáltam megnyugtatni, a kis Adam-et végig karjában tartotta – csupa olyan dolog, amivel tisztában vagy,a praeeclampsia magas vérnyomás, amit a terhesség alatt bármi kiválthat..
-          olvastam erről, ha terhességi mérgezés lép fel az nem csak a kicsi, de Arizona életét is veszélybe sodorhatja..
Megfogtam a vállát és magam felé fordítottam.
-          Rám nézz!! – utasítottam – Az csak nagyon komoly esetben fordul elő, nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni. nincsenek rángógörcsei, voltak ugyan összehúzódásai, de az természetes. Értesz? Alszik,igen magas a vérnyomása, de ha pihen akkor nem lesz baj. – letörölte könnyeit és megpuszilta kisfiát.
-          Tuti? – nézett mélyen a szemembe.
-          Száz százalék. – próbáltam minél határozottabb lenni. –Nem akarsz pihenni kicsit? Vigyázzak Adam-re?
-          De csak, ha nem nagy gond. Ide rángattalak ezért…
-          Ugyan, Callie. Tudod, hogy Arizona a VIP betegem, és egyébként meg, ha egyszer csúnyán eltöröm valamim, akkor elvárom, hogy repülj L.A.-be rögtön. – mosolyogtam. Végre sikerült kicsit felvidítanom. – Na, most pedig menj és aludj egyet, Arizona is alszik, én pedig- vettem el tőle a kicsit- vigyázok Adamre.
-          Köszönöm. – mondta még.
Leültem a folyosón a kicsivel, imádtam őt. Az egész korházzal együtt. Leültünk a folyosón mikor Mark-ot láttam meg közeledni. Ő is olyan furcsa volt, olyan szomorú, az összes ember szemében láttam valamiféle reményvesztettséget.
~Hova kerültem?~
 
Egyszer csak ott állt előttem.
-          Hát te? – nézett rám meglepődve és karjait széttárta.
-          Arizonákhoz jöttem.
-          Csak nincs valami baj? – simította meg a kicsit.
-          Egyelőre semmi életveszélyes. – mosolyogtam és átöleltem, olyan régen láttam már. – Te hogy vagy?
-          Köszönöm kérdésed jól. – hazudott.
-          Biztos? – néztem a szemébe. – Ráérek, ha van kedved beszélhetnünk..
-          Egy kávé? – csapott le az ajánlatra
-          Mehetünk! – feleltem. Átvette Adam-et és belekaroltam, olyan gonddal fogta a kicsit, annyira ügyelt rá. Sose láttam még ilyennek azelőtt.
-          Nos, - kezdtem mikor már ültünk – elmondod, hogy mi bánt?
-          Hamar visszamész L.A-be?
-          Ezzel mire célzol? De igen pár nap múlva..
-          Remek. Csak azért, mert akkor nem lesz időd elmondani senkinek. – vigyorgott.
-          Mark Sloan - emeltem fel a hangom – csak nem arra utalsz, hogy pletykás vagyok?? – krédeztem és megütöttem a vállát.
-          Nyugi! – nevetett – Isten ments! De - komolyabb lett – valóban nem kéne elmondanod senkinek!
-          Természetes! Csak mond már, kezdek kíváncsi lenni!
Körülnézett,majd megszólalt:
-          Megkértem Lexie kezét!
-          Mit csináltál??? – kiáltottam, majd minden tekintet rám szegeződött és visszább fogtam a hangom – Mit csináltál?
-          Kb. ő is így reagált..vagyis inkább sehogy!
-          Mark, kis Grey még szinte gyerek, nem várhatod el tőle, hogy rögtön igent mondjon..
-          Nem is vártam. Tegnap kérdeztem meg harmadjára..
-          Valamit csak mondott.
-          Annyit, hogy tanácstalan. De megmondtam neki, hogy legközelebb már választ kérek..
-          Ó, Mark,Mark,Mark..
-          Mi van,Mi van, Mi van? – meresztette rám a szemeit.
-          Bele akarod hajszolni szegény lányt a házasságba. Szerinted egy kikényszerített „igen” boldog igen..
-          Mondhat nemet is. – vágott vissza.
-          Nem értessz!
-          De, értem mire akarsz kilyukadni. Beszélnem kellene vele, ugye? – ráncolta szemöldökét.
-          Lehet, hogy nem ártana. – mosolyodtam el.
-          Oké. Majd megkeresem. – jelentette ki határozottan – De ne csak rólam legyen szó. Mi újság veled?
-          Velem kérlek semmi jó. – mondtam és hátradőltem, megsimította a kezemet.
-          Te is meghallgattál. Szóval mond. – bíztatott.
-          Tudod, beleszerettem a legjobb barátom exébe, tisztában vagyok vele, hogy őrültség, de nem tudok ellene semmit tenni, viszont Naomi szóba se áll velem és..
-          Várj! Naomi exe az… - kezdett neki leesni – az Sam!
-          Zseni vagy. – kínomba már somolyogtam.
-          Adie, sajnálom.
-          Nincs mit. Nem dőlök dugámba ezért. Szeretem Sam-et.
Elmosolyodott. Adam a karjaiban pedig elszenderedett, így halkabban beszélt.
-          És a többiek hogy vannak?
-          Pete és Violet az esküvőt tervezi. – sóhajtottam.
-          Nekik van gyerekük, ugye?
-          Nocsak, valami megragadt abból a sok mailből, amiket írtam?! – mosolyogtam rá – Pontosan, Lucas. Cooper és Charlotte kb úgy van, mint te és kis Grey. Naomiról meg nem sokat tudok.
-          Értem, akkor ott sem sokkal jobb helyzet.
-          Azért nem olyan, mint itt.
-          Na, és ezt, hogy érted?
-          Eddig bárkivel találkoztam, annak volt valami gondja,Grey, Calile, te. Mind reményvesztettek vagytok.
-          Az a lövöldözés, senkire sem hatott jól.
-          Oké, azt gondoltam, de elég rég volt.
-          Ha nem éled át, nem tudod, hogy milyen érzés és mennyi idő kell a megemésztéshez. Velem semmi nem történt, szinte nem is találkoztam azzal az őrülttel, de Meredith, Derek, Karev, nekik azért elég nagy trauma volt.
-          Aláírom! Hanyagoljuk is a témát. – hadartam.
-          Jó. De mikor találkoztál te Grey-el?
-          Ő fogadott. – nevettem - Cseppet sem volt kínos. És még nincs vége.
-          Hogy hogy?
-          Egyrészt ott jön, Derekkel karöltve, egyébként pedig beszélni akart velem.
-          Értem.
-          Sziasztok! – köszöntem nekik, ahogy közelebb értek. Viszonozták ugyan, de Grey szeme rögtön Adam-en akadt meg.
-          Oh, kis haver milyen rég láttalak. – nevetett Derek és átvette Sloan-tól. Majd leültek közénk.
-          Nos, beszélni akartál? – tártam szét a karom
Rám se nézett, csak a Derek ölében lovacskázó Adam-et figyelte, pillantása mindent elárult. Már sejtettem is miről lesz szó. Végül megszólalt.
-          Igen, szeretnék, de előbb. Mark, neked kéne Lexie-vel.
-          Tudsz róla? – kérdezte halkan.
-          Hivatalosan nem! De komolyan beszéltem. Keresd meg.
-          Elrohant. Így hárman maradtunk.
-          Tehát, - dőlte előre – mióta próbálkoztok? – Grey meglepődött a kérdésemen, helyette Derek válaszolt.
-          Pár hete. Szóval semmi gond nincs, csak nyugtasd meg Meredith-t. – próbált határozott lenni, de olykor megremegett a hangja.
-          Miből gondolod, hogy baj lenne? – néztem Grey-re.
-          Semmiből..most már. Jelenleg úgy érzem minden rendben lesz.
-          Ennek örülök. – egész őszintén mondtam – De hogyha bármikor kellenék, repülök. A szó szoros értelmében. – nevettem.
-          Köszönjünk.
-          Burke-el találkoztál már? – kérdezte Derek.
-          Bu..Burke-el??- csodálkoztam.
-          Majdnem mindenki így reagált, mikor megtudták, hogy házon belül van.
-          De mégis mit keres itt? És Yang tud róla?
-          Ő operálta. Aorta aneurysmával hozták be.
-          Te jó ég! Már jól van? – hüledeztem.
-          Épp hozz
-          Igyekeztünk, csak tettünk egy kis kitérőt, nem jössz?
-          Dehogynem! Tudjátok, hogy gusztustalanul szerelmesek vagytok? – néztem rájuk a liftben.
-          Tudjuk!- vigyorogtak.
-          És te, hogy vagy inkább kivel vagy mostanában? – kérdezte Derek.
-          Engem hagyjunk, ha lehet. mára kipanaszkodtam magam. – mosolyodtam el. Felértünk Burke-höz és a vén róka ott feküdt, védtelenül, elgyötörve. Nem volt jó színben.
-          Én azt hittem, hogy a nagy Preston Burke saját magát fogja operálni. – mondtam ahogy bementünk hozzá, pár gyakornok gyorsan kisietett a szobából.
-          Addison Montgomery? Jól látok, vagy kell még egy műtét? – mosolygott – Úgy látszik ez a visszatérések napja a Grace klinikán.
-          Már csak Richard hiányzik. – szólalt meg Derek.
-          Bizony. Nyugodjék békében. – susogta Meredith.
A mai napig kísért, temetésének emléke. Olyan hirtelen ment el. Bár mind tudjuk, hogy a szívroham kegyetlen.
-          Hogy érzed magad? – ültem le az ágya szélére.
-          Chrsitina remek munkát végzett. – nézett az ajtón belépő Yangra.
Szépen összegyűltünk abban a csöpp helységben. Sokáig beszélgettünk. Burke is más lett, valahogy keményebb, de a Yang imádata, ki tudja miért, még mindig meg volt.
Talán a változás nem jelent mindig rosszat. Néha az embernek tudnia kell változtatni, átalakítani a megszokott rendet, olykor semmi haszna nem lesz belőle, de előfordulhat, hogy a dolgok jobbak lesznek, mint annak előtte.
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

http://ria-alkot.blogspot.com/

(Miss Scherbatsky, 2010.08.27 14:44)

ütött mi? x) pedig csak egy hirtelen ötlet volt :D! És kösziiköszii. köszipuszi! ^^

reig@citromail.hu

(reig, 2010.08.27 11:56)

uhh...mellesleg a hideg futkos a hátamon ettől az utolsó kis..jövőbelátástól a végén..úgyértem mert annyira jó..:):D
Grat!!

reig@citromail.hu

(reig, 2010.08.27 11:51)

Wáá....Richard meghalt!!!OOOO....:(:( ez ütött....;)
nagyon jóó!!!:D

buse@citromail.hu

(szerki, 2010.08.24 19:20)

oké

http://ria-alkot.blogspot.com/

(Miss Scherbatsky, 2010.08.24 19:05)

köszike, akadt benne biztos! :) Örülök h tetszett sztem elkapkodtam, mert már nem volt nagyon ihletem hozzá...hmm kereshetek. Majd elküldöm mailbe ha találok ^^

buse@citromail.hu

(szerki, 2010.08.24 17:01)

2 helyen belejavítottam ahol helyesírási hiba volt, meg kimaradt egy szó! De ettől függetlenül szerintem nagyon jó lett. De lenne még egy kérésem esetleg nem keresnél valamilyen képet ami szerinted illene az írásodhoz? De ettől függetlenül tök jó lett!