Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A KÓRHÁZI LEGENDÁK

2009.08.14


 

Kép Nos, hát ők ketten nem az általános párok képét mutatják be. Meredith Grey a sötét és sebzett nő. Derek Shepherd a menő idegsebész, a nők kedvence. De mindketten sötét titkokat hordoztak. Gondoljunk csak bele, hogy is kezdődött a történet. Volt egy lány és egy fiú, akik találkoztak egy bárban, egymásba keveredtek és lefeküdtek egymással. Azonban úgy gondolták, ez ennyi volt. Szép is lett volna, ha nincs egy kis probléma. A lány gyakornoki éveit kezdte el a Seattle Grace Klinikán. És egyszer a munka közepén ott termett előtte a tegnap esti pasi. VOÁLÁ! Kész is a történet. Meredith hősiesen ellenált Dereknek, akinek nagyon tetszett a lány és szeretett volna járni vele. De ez nem tartott sokáig. A kapcsolatukat nagyon nehezen fogadták el. Először Bailey, majd George és Izzie ellentéte jött. Christina azonban már régóta tudott mindenről, őt nem zavarta hiszen ebben az időKépben kezdte kapcsolatát a szívspecialista Dr. Preston Burkkel. A kapcsolatuk szépen lassan elfogadott lett, és már Meredith is kezdett megnyílni Derek előtt. Elmondta neki sötét titkát, miszerint az anyja a híres Ellise Grey alczheimer kórban szenved. S már nem is kellett sokat várni, már Derek is megnyílt Meredithnek. Habár igaz nem úgy ahogy azt elképzeltük, ugyanis megérkezett a városba a kétlábon járó titkok. Vagyis Dr. Addison Montgomery-Shepherd, nőgyógyász. ÁÁ... S majdnem elfelejtettem ő amúgy Derek felesége. Ez a hír Képteljesen megtörte Meredith-t és persze a kapcsolatukat is. Ezek után Dereknek döntenie kellett megpróbálja a romokban levő kapcsolatát rendbehozni vagy folytatja a kapcsolatát Meredith-szel. Ő Addisont választja és ettől Meredith összetört. Azonban Derek a nejével volt elfoglalva, és megérkezett a kapcsolat harmadik tagja is. Vagyis a legjobb barát és szerető a "férfi prosti" Dr. Mark Sloan, plasztikai sebész. Derek volt legjobb barátja, Addison szeretője. Aki persze ki másra is mászhatna rá rögtön az első nap, ha nem Meredithre. Meg is bánja ugyanis Derek behúz neki egy akkorát, hogy az Képorrát úgy kell összevarrni, nem semmi. Ezek után "barátok vagyunk" jön. Ugyanis egy nagy baráti társaság jön létre. Meredith, Derek és Addison között. Persze ez is csak addig tart míg Meredith le nem fekszik George-gal és utána össze nem jön Finn-nel az állatorvossal. Ezután még mielőtt Derek megcsalná Meredith-szel Addisont,  leribancozza. Utána lefekszenek egymással, ahogy már említettem. A kapcsolatuk újabb fordulópontja, amikor Derek lemond Meredithről, hogy a lánynak minél jobb legyen. De ettől függetlenül Meredith Dereket választja és ez pár résszel később kis is derül közöttük. Ekkor jön az így nevezett rész "semmi szex- újrakezdjük". De ez az Képújrakezdés is csak rövid ideig tart. Ugyanis röviddel azután, hogy Meredith Képmajdnem kinyírja magát szakítanak. De mégsem, hiszen utána is folyamatosan egymás bugyijába járnak. Egészen addig amíg meg nem érkezik Rose, egy nővér a kórházból, aki tegyük hozzá, hogy jó nagy marha. Hiszen a Merder párossal kapcsolatos pletykáktól teljesen függetlenül még hisz abban, hgy ő és Derek egy pár lehet. Na de ez se tart sokáig. Jön a nagy agykísérlet, és Meredith feldolgozza élete legrosszabb eseményeit a kórház pszichológusával. Ezek után jön a szerelmi vallomás és az összeborulás, persze már Rose nélkül.

 

Kép

Kép

Majd összeköltöznek és élik boldog életüket, kisebb nagyobb összezördülésekkel, egészen addig amíg Derek össze nem omlik. Hiszen Meredith még Derek anyjával is elfogadtatja magát.  Erre a férfi kiüti Markot, és elveszti Meredith-t. S habár a férfi meg akarja kérni a lány kezét az egészen addig nem mond neki igent amíg a mély önsajnálatból fel nem ébred. Azonban kis idő elteltével Derek megvilágosodik. Megmenti Izzie-t (vagy legalábbis próbálkozik vele) és megkéri Meredith kezét miután végre megszabadul rettenetes szakállától. Ezek után már jöhetne is az esküvő, ha nem adnák oda ezt a lehetőséget a haldokló KépIzzienek és Alexnek. Meredith és Derek azonban fogadalmat tesznek egymásnak és megígérik, hogy soha nem hagyják el  egymást még öregen büdösen sem, akkor is amikor Meredith már Kép(az Alcheimer miatt) nem ismeri meg Dereket. A 6. évad jól indul a kapcsolatuk szempontjából. Habár Meredith-t nagyon megviseli George elvesztése, de Derek mindenben mellette áll. KépAzonban amikor Meredith már túlteszi magát rajta, újabb problémával találja magát szembe. Ugyanis ekkor megérkezik a kórházba Teacher akiről kiderül, hogy a rengeteg alkohol miatt májátültetésre lesz szüksége. Azonban Lexie nem alkalmas donornak, de Mer igen. S habár sokat gondolkozik és először nem akarja megtenni, de végül is a testvére és Derek miatt megmenti az apját. KépAzonban a műtét után Meredith-nek hosszabb ideig otthon kell kipihennie a műtét után a fájdalmait és így egy ideig nem tud visszatérni dolgozni a kórházba. De Derek nagyon büszke rá, hogy megtette és felülemelkedett az apja által okozott fájdalmas emlékein. Majd ezek után amikor visszatért a kórházba és megszokta ott a Mercy Westeseket minden rendben volt velük. S egyenlőre úgy tűnik, hogy ebben az évadban kapcsolatuk egyre jobban fejlődik.

 

Kép

 

Az évadzáróban pedig egy újabb fontos hír derül ki: Meredith terhes. Azonban az évadzáróban Derek szembe találkozik Mr. Calrkkal akinek a felesége meghalt, a műhiba miatt pedig megtámadja a kórház dolgozóit. Végez néhány alkalmazottal, sokakat pedig meglő.

 

Kép

 

Derek is kap egy golyót a szívébe. Meredith ezt pedig végig nézi és teljesen kiborul, hogy a szeretett férje meghalhat. A műtétet legjobb barátnője Cristina végezte. Azonban a műtét közepén beront Clark a műtőbe és követeli, hogy hagyják abba a Képműtétet, hogy öljék meg. A műtőbe beront Meredith és közli, hogy az ő húga Lexie Grey és a férfi az asztalon a férje, szóval inkább őt ölje meg. Azonban Owen a golyó elé ugrik és a vállába lő. Ekkor pedig a műtét során segítő Jackson kihúzza Derek  szívhangjának mutatóját így úgy tűnik, hogy meghalt. Ettőle Meredith teljesen összeomlik, hiszen ő nem tud a cselről. És abban a pillanatban elveszti a gyermekét. Majd Clark diadal ittasan elhagyja műtőt. Ezek után Mer megtudja, hogy Derek él. Cristina megmenti Dereket, és az évad úgy ér véget, hogy Derek felébred és Merediht hívja ...

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

buse@citromail.hu

(szerki, 2010.07.14 20:07)

Hát én ott azt hittem meghalok amikor Reed-et lelőtte. De mondjuk amikor Bailey-t kihúzta az ágy alól... sztem olyan ijesztőt még én se láttam.

http://riaalkot.freeblog.hu/

(Miss Scherbatsky, 2010.07.14 12:15)

jaja a Reed-es az OFF volt! Elementek a csávónak otthonról kicsit. Meg a Baileyis.basszus mikor kihúzta az ágy alól O_o.
De a MERDER szál a legszomorúbb :(( Viszont az izgat, hogy elmondja-e Dereknek. Mert kinézem belőle h nem :/

buse@citromail.hu

(szerki, 2010.07.11 15:17)

Igen, én is először úgy megörültem, hogy lesz Merder baba, majd amikor láttam az évadzártó azt hittem a szívem szakad meg. Egy részről nagyon sajnáltam a halottakat és a sérülteket. Reed halála volt a legrosszabb, mivel ott megijedtem. Utána Bailey is. Meg amikor Meredith és Derek csókolóznak a műtét előtt, amikor azt hiszi, hogy meghalt, amikor elvetél és amikor kidobja a tesztet a kukába mind nagyon szörnyű. Éppen ezért nem értem, hogy miért nem jelölték a sorozatot Emmy-re.

http://riaalkot.freeblog.hu/

(Miss Scherbatsky, 2010.07.11 12:19)

sajnos :'(

buse@citromail.hu

(Szerki, 2010.07.06 12:56)

Szerintem is ők a legjobbak és nagyon szeretem őket. Egy kis spoiler Miss Scherbatsky - ha érdekel olvass tovább! Sajnos a 6. évad zárójában meghal Mer és Der babája. :(

^.^

(Miss Scherbatsky, 2010.07.04 10:55)

úgyimádom őket. Most tartok a 6.évad elejénél. ALig várom h végignézzem. Sztem tökjóó, hogy terhes Mer, csak Derek meg ne haljon, mert az k*cs*gség lenne az írók részéről :)

buse@citromail.hu

(Szerki, 2010.05.09 21:14)

Köszönöm, hogy kommenteltél, és szerintem is ők a legjobbak!

DerMer

(Virpi, 2010.05.08 21:00)

Olyan jók együtt:D A kedvenc párosom. Miattuk jó a sorozat:P